Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Tempó

Az elmúlt négy napból három napon keresztül vakulásig ittam. (A negyediket átaludtam.) Volt már ez a tempó, szóval tudom: gond van. Ugye tavaly előtt egyszer megvágtam valamivel, valahogyan, sosem emlékeztem, a homlokomat, emiatt döntöttem aztán úgy, hogy egy évig nem fogok inni . Hasonló sérülésből jutott erre a három napra is, de ez már tökmindegy. Ami miatt megint elő kell vennem ezt a kurva blogot, az az, hogy rohadtul félek, de most már egyáltalán nem attól, hogy véletlen meghalok, lebénulok, vagy akármi. Rohadtul félek, mert rájöttem: néha bármit megtennék, csak hogy ne kelljen abbahagynom a szeszelést. Másképpen, néha tényleg semmi és senki nem érdekel a következő vodkán kívül. És ahogyan egyre több hülyeséget csinálok – amit persze nehogy túl merjek dramatizálni, hiszen mindenki csinál hülyeségeket, amikor iszik, nincs ezzel semmi gond –, azon veszem észre magam, hogy kezdem elveszíteni a méltóságomat, elveszíteni a szavam hitelét. Szégyenlem magam, és hónapok óta kb. folyamato
Legutóbbi bejegyzések

Pokoljárás

Az volt a tervem, hogy pokoljárás lesz. Olyan mélységekbe rángatom a hozzám kicsit is közel állókat, amilyeneket még életükben nem tapasztaltak. Sokan nem értik, hogy minek írom ezt, minek csinálok ilyen hülyeségeket, hogy pont júniusban nem iszom, vagy akármi. Legtöbbeteknek ugye magától értetődő, hogy azt csináltok, amit akartok. Bármikor. Hát nekem nem. Nekem ebben a kis szünet után újra szeszelős hónapban tönkre kéne mennem, meg tönkre kéne tennem mindent is, ami a kezem ügyébe kerül, de az az igazság, hogy képtelen vagyok. Most le lehetne írni, hogy a tavalyi év folyamán annyira magamra találtam hogy, vagy hogy a mindsetem most már állat, a te mindseted meg egy szar, és hogy akkora buddha lettem, hogy már nincs az a szesz, ami, szabaddá tesz, de az igazság az, hogy megfájdul a fejem. Van az a tempó, amiben feleseket veretve be tudom előzni a fiziológiámat, be tudom mutatni a fakkot a jóistenkének, de hát az a tempó az három-öt óra alatt full ko. És még mindig nagy az arcom: legyen

nemistudom

Na, üdv újra! ^_^ Covid ide-vagy oda, többnyire végigittam a tavaszt. Meg azt a két hónapnyi telet is előtte. Közel sem olyan tempóban azért, mint egy-két korábbi évet, de több alkalom legalább annyira traumatikus volt, mint szilveszter éjfél után meginni három cent juharszirupos whiskeyt. (Nem, nem az íze miatt.) Leépült kissé az intoleranciám tavaly óta, de azért egy feles még így sem sok, mégis úgy éreztem, hogy teljesen kicsúszik alólam a talaj, újra, szimplán attól a ténytől, hogy alkoholt fogyasztok. Sőt, talán inkább attól, hogy messze nem voltam biztos benne, hogy szeretnék, egyszerűen hagytam magam sodródni a lelkes spanok között. Cserben hagytam magam. Azóta sikerült lenyugodni, nem része már az énképemnek, hogy nem szeszelek, és ez jó is így. Ezzel a bloggal sem akarom többé identifikálni magam. Viszont gondjaim még mindig vannak. Jó, nyilván, mindenkinek vannak, az érdekes az lenne, hogy mégis mi a faszt szenvedek ennyit, de ezzel eszem ágában sincs fárasztani most senkit,

Lezáratlan

Lezáratlanok a dolgok. Nincs idő elvonulni, befelé fordulni, átgondolni, megérteni, ami zajlik bennem, meg pontot tenni erre az évre. Pár órája készült el a legújabb klippem. Végigdolgoztuk az ünnepeket. Elvonja a figyelmemet a világ, miközben ezer olyan dolog történik mostanság az életemben (főleg zene kapcsán), amikről mindig is álmodtam. Hosszú az út addig a pontig, amíg tényleg meg tudok nyugodni, és meg tudok békélni magammal - a családommal, a barátaimmal, a fájdalmaimmal, a hobbijaimmal, a faszságaimmal -, és van egy olyan érzésem, hogy ez az út töménytelen mennyiségű pofáraeséssel, hatalmas felelősséggel, és egy halom új sérüléssel van kikövezve. Szóval nem is biztos, hogy van mit lezárni. (Írtam is egy dalt erről, de még nem volt időm befejezni.) Ezt a blogot viszont valahogy csak le kéne, azt hiszem. Először is, jövőre megnézzük szesszel. Illetve megnézem. Néztem már, nem is a pia érdekel - magamra vagyok kíváncsi, hogy mennyit nőttem ez alatt a tizenkét hónap alatt. Korlátos

Intellektus 2

Végre megesett velem, hogy olyan picsafáradtra tettem magam, hogy attól aztán egészen egyszerűen elfeledkeztem a napi blogposztomról. Több mint egy hónapig ontottam magamból naponta a sarat, sok értékes felismeréssel gazdagodva közben (még ha ez nem is mindig jött át), de az elmúlt két hétben már nem éreztem túl jól magam ebben az egészben, elkezdtek szaporodni az alibi-posztok is. Fun volt, de belecsúsztam abba, amibe eddig csak fejben szoktam: hagytam magam teljesen elragadtatni az intellektusom által, és közben megfeledkeztem szinte mindenről, amit az idei év során megtanultam. Egyszerűen aludnom kell. Sokkal többet, mint szeretnék. Foglalkoznom kell az érzelmeimmel és az intuícióimmal. Sokkal többet, mint ahogyan azt megszoktam. Írnom kell naponta. De nem nektek, magamnak. Szívesen csinálok műsort az életemből (írtam már róla, hogy ez régi védekező mechanizmusom), de nem így. Meg amúgy is, tuti untátok már, csak túl jó arcok vagytok, hogy ezt közöljétek is velem. Szóval legközelebb